A leghatékonyabb alvást segítő gyógynövények:

Alvási szokásaink és alvásunk minősége nagy hatással vannak egészségünkre és ezáltal életminőségünkre is. Az alvászavar ma már sajnos szinte népbetegségnek számít, olyan gyakori.

Hogyan segíthetünk rajta természetes módszerekkel?

Sokat segít az alvászavarok esetén, ha megtanulunk nem idegeskedni annyit – ezt persze könnyű mondani, de attól még így van, ezért érdemes gyakorolni és rendszeresen alkalmazni különböző lazító technikákat, amelyekkel csökkenteni tudjuk a stresszt, az aggódást, a szorongást. Ilyen módszerek többek között: a progresszív relaxáció, különböző légzéstechnikák, meditáció, rövid idő a természetben, zenehallgatás, gyógyteák (erről lejjebb részletesen írok).

Este, a lefekvés előtti 1-2 órában kapcsoljuk ki, vagy legalábbis már ne használjuk az elektromos eszközeinket (laptop, mobil, tablet, TV, LED-es izzók), hiszen ez szembe megy a természetes cirkadián ritmusunkkal (belső biológiai óránk), ami szerint szervezetünk már a pihenésre, alvásra készülődik, miközben mi élénkítő hatású kék fénnyel és extra ingerekkel bombázzuk az agyunkat, ami aztán lefekvés után is tovább pörög.

A felborult cirkadián ritmus pedig hosszú távon nem csupán koncentrációzavarokhoz, hízáshoz vagy krónikus fáradtsághoz vezethet, de csökkenti a melatonin-termelés hatékonyságát. Márpedig a megfelelő minőségű, pihentető alvás elérésében a melatoninnak kulcsszerepe van. Ez nem más, mint egy hormon, amely estefelé, a sötétség közeledtével a hipotalamusz vezérlésével termelődik a tobozmirigyünkben, és abban segít bennünket, hogy elálmosodjunk és jól aludjunk, azaz szabályozó szereppel bír a cirkadián ritmust illetően.

Komolyan kell tehát venni az alvászavarokat, és nem megfelelő mennyiségű vagy minőségű alvás esetén megoldást kell keresni. A hosszú távon függőséget okozó szintetikus altatók, nyugtatók, antidepresszánsok helyett érdemes a jóval gyengédebb, természetesebb módszerekkel kísérletezni, hiszen számos olyan gyógynövényünk van, amely mellékhatások nélkül segíthet alvásproblémáink rendezésében.

Nézzük, melyek ezek:

Komlótoboz (Humulus lupulus): teája nyugtató hatású. Enyhe altató hatása miatt használják álmatlanság ellen. Iható idegesség esetén, stresszoldásra, nyugtató teaként. Ideges gyomor- és bélrendszeri panaszok esetén szintén használható. Terhesség alatt nem ajánlott.

Levendula (Lavandula angustifolia): kiváló szorongás,- és feszültségoldó, illetve nyugtató, altató hatású növény. Egy kis levendulazsák vagy levendulapárna az éjjeliszekrényünkre vagy a párna alá helyezve nagyon jó alvássegítő lehet. Esténként levendula illóolajat is párologtathatunk a hálószobában, ha nyugtalanul alszunk.

Macskagyökér (Valeriana officinalis): az egyik leghatásosabb nyugtató gyógynövény, amelyet több mint kétezer éve használnak szorongást csökkentő gyógyírként. Teája ellazítja az idegeket, segíti a szervezet regenerálódását, pihenteti a fáradt idegrendszert, segít gyorsabban elaludni, enyhíti az álmatlanságot, és javítja az alvás minőségét is. Csökkenti az idegességből adódó magasabb vérnyomást. Mivel hatása összeadódik más gyógyszerekkel, ezért antidepresszánsokkal, altatókkal és alkohollal együtt NEM alkalmazható! Májbetegeknek, illetve terhesség és szoptatás alatt nem ajánlott. Bevethető nagyon stresszes, hajszoltabb időszakokban, idegesség, szívdobogás, migrénes fejfájás, idegi eredetű gyomorbántalmak esetén is

Citromfű (Melissa officinalis): évszázadok óta ismert nyugtató, altató hatású gyógynövény. Ezenkívül nyugtatja a szívideget, és erősíti az  idegrendszert. Mindenféle idegfeszültségre, ideges szívpanaszokra, hangulatváltozásokra, alvászavarokra, és PMS-t kísérő nyugtalanságra is ajánlott. Amennyiben enyhe nyugtalanságot akarunk kezelni vele, inkább a délelőtti órákban igyuk, de ha alvásproblémáink vannak, akkor este, lefekvés előtt alkalmazzuk. Ez a leggyengédebb hatású gyógynövény alvásproblémákra, és akár kismamák is fogyaszthatják.

Orbáncfű (Hypericum perforatum): kiváló gyógynövény idegességre és depresszióra. Németországban az orvos írja fel nyugtatóként, antidepresszánsként, hangulatjavítóként és altatóként, Álmatlanság esetén lefekvés előtt érdemes fogyasztani egy csészével. Egyedi teaként naponta fogyasztva maximum hat hétig iható, utána négy hét szünetet kell tartani. Altatók, nyugtatók, antidepresszánsok és vérhígító mellett, illetve epekő esetén nem ajánlatos fogyasztani, a fogamzásgátlók és fájdalomcsillapítók hatékonyságát pedig csökkentheti. Szintén nem ajánlott a terhesség és szoptatás ideje alatt. (külsőleg, olajként alkalmazva fényérzékenységet okozhat).

Kamillatea (Matricaria recutita): lazító. nyugtató, stresszoldó hatású teáját régóta használjuk az alvászavarok megszüntetésére, illetve azért, hogy hamarabb el tudjunk aludni. Elalvás előtt egy órával érdemes meginni egy csésze kamillateát. Nyugtalanság, feszültség, szorongás és migrén kezelésére is használható a teája.

A parlagfűre allergiások óvatosan fogyasszák, mivel bőrkiütéseket és hörgőszűkületet okozhat. Nem szabad fogyasztani terhesség és szoptatás ideje alatt, a hatásuk ugyanis egyénenként eltérő lehet. Más nyugtatókkal együtt, illetve alkohollal egyidejűleg ne igyuk. Ha aszpirint vagy egyéb véralvadásgátló gyógyszert szedünk, szintén ne igyuk, mivel a kamilla antikoaguláns vegyületei befolyásolhatják a véralvadást, növelhetik a vérzés kockázatát, és fokozzák a véralvadást gátló gyógyszerek hatását. Fokozhatja ez epilepszia elleni gyógyszerek hatását is.

Golgotavirág (Passiflora incarnata): természetes nyugtató, szorongásoldó hatása miatt segíthet álmatlanság esetén. Főleg ideges eredetű gyomorpanaszok, emésztési zavarok, illetve szorongás, stressz tüneteinek kezelésénél alkalmazható.

Galagonya (Crataegus monogyna): mivel nagyon jó szíverősítő és szívnyugtató, szívpanaszokra (pl. ritmuszavarok, szívelégtelenség, koszorúér betegségek, vérkeringési problémák) kiválóan alkalmazható. Ezenfelül stresszoldó, nyugtató és altató hatású gyógynövény. Értágító és vérnyomáscsökkentő. Ez utóbbi hatása miatt alacsony vérnyomás esetén nem javallott.

Szúrós gyöngyajakfű (Leonurus cardiaca): értágító és simaizom lazító hatásánál fogva görcsoldó és lazító, nyugtató hatású gyógynövény. Alvászavarok, álmatlanság kezelésére is alkalmazható. Arra érdemes odafigyelni, hogy vízhajtó hatása van, így ha közvetlenül lefekvés előtt isszuk meg, elképzelhető, hogy majd a gyakoribb fürdőszobai látogatások miatt nem tudunk nyugodtan aludni.

Látható tehát, hogy a természet számos olyan gyógynövényt kínál nekünk, amelyek segítségével jobban alhatunk és rendezhetjük alvászavarunkat.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az álmatlanság csak az esetek kisebb százalékában jelentkezik önálló problémaként. Ebben az esetben általában az életmódban eszközölt változtatások elegendőek ahhoz, hogy javítsunk alvásminőségünkön, pl. rendszeres mozgás, egészségtudatos táplálkozás, esti rutin kialakítása, amely során megteremtjük a a pihentető alvás megfelelő feltételeit – azaz nem vacsorázunk túl későn, és nem eszünk semmi nehezet/túl zsíros  at/megterhelőt, kék fény (TV, laptop, telefon), helyett halvány fényben/gyertyafényben tartózkodunk; nyugtató illóolajokat párologtatunk, és/vagy altató hatású gyógyteákat iszunk, veszünk egy lazító fürdőt, olvasunk, stb..csupa olyan tevékenységet végzünk, ami szinkronban van a cirkadián ritmusunkkal és segít elálmosodni, illetve felkszülni az alvásra.

Ha azonban az álmatlanság mögött valamilyen társbetegség (pl. magas vérnyomás, pajzsmirigy probléma, elhízás) húzódik meg, akkor elsősorban azt (a gyökérokot) érdemes kezelni, és idővel, következményként az alvás is rendeződni fog.