Ki vagyok én?

Még nem ismerjük egymást? Hadd mutatkozzam be!

Székelyhidi Eszter vagyok, funkcionális táplálkozási tanácsadó.

Az én utam

Sok táplálkozási tanácsadóval, dietetikussal szemben engem kíváncsiságom és érdeklődésem vezetett erre az útra, nem pedig személyes érintettségem, mivel sosem voltam elhízott, illetve nem voltak egészségügyi problémáim sem. Majd szülés után, ahogy egyre jobban beleástam magam a táplálkozás tudományába, és a hormonális rendszer bonyolult működésébe, nálam is megjelentek bizonyos hormonális eltérések, ami kellő motivációt adott ahhoz, hogy még inkább megértsem szervezetünk bonyolult összefüggéseit, illetve azt, hogy az elfogyasztott táplálék a megfelelő táplálékkiegészítőkkel kombinálva hogyan hat vissza életminőségünkre, illetve miképp tudunk velük javítani a különböző egészségügyi problémáinkon.

Ahogy egyre inkább azt láttam magam körül, hogy milyen sokan küzdenek a hormonrendszer felborulásából eredő tünetekkel, problémákkal, úgy fogalmazódott meg bennem a cél, hogy segítsem azon nőtársaimat, akik hasonló cipőben járnak, és akik elsősorban nem a gyógyszeres/hormonális kezeléstől, hanem az életmódbeli változtatásoktól várnak megoldást.

Svájcban végeztem tanulmányaimat, és ott kezdtem el táplálkozási tanácsadóként dolgozni. Végül 9 kint töltött év után családommal hazaköltözve itthon építem tovább praxisomat.

Örömmel tapasztalom, hogy egyre többen vagyunk és dolgozunk ebben a segítő szakmában. Nagy szükség van a munkánkra, arra, hogy folyamatosan egyre több magasan képzett, motivált és az alternatív gyógyítás mellett elkötelezett szakember jelenjen meg a piacon és tegyen nap mint nap azért, hogy minél többen érezhessék magukat egyre jobban, és élhessenek egészségesebben, illetve panaszmentesen.

Hogyan tudok segíteni?

Tanácsadásommal segítek egy olyan irányt mutatni, ami mentén haladva fokozatosan egyre jobban érezheted magad. Bár én írom az étrendet és a hozzá kapcsolódó információs anyagot, fontos megjegyezni, hogy végső soron Te vagy az, aki ezt végigcsinálod. Én csupán megmutatom a jobb közérzethez, energikus mindennapokhoz, panasz,- és tünetmentes élethez vezető utat, illetve részletesen elmagyarázom, hogyan leszel képes ezt elérni. Ehhez részedről természetesen nagyfokú elhivatottság, kitartás és önfegyelem szükséges, hiszen mind tudjuk, hogy a változásokhoz nekünk magunknak is változtatnunk kell.

Munkám során személyre szabott, holisztikus (teljességre, egészre törekvő) szemléletet képviselek, ahol nemcsak az ember fizikai állapotát, de lelki és mentális vonatkozásait is figyelembe veszem. Ez magában foglalja az egyén életmódját, étkezési szokásait, érzelmeit, saját magához fűződő viszonyát, szociális kapcsolatait, és a környezetet is, amelyben él. Célom az, hogy ne csak tüneti szinten érjünk el átmeneti javulást az egészségi állapotban, hanem a kiváltó okot megtalálva, beazonosítva kezeljük és szüntessük meg a fennálló problémát, hiszen a test egészének apróbb részekre való feldarabolásával és csupán azok kezelésével az összefüggések elvesznek, és nem is érhető el tartós és valódi javulás.

Fenntartható életminőség

Az étrend mellett szeretnék egy olyan tudást is megosztani, amely nem csupán a program ideje alatt, de egy egész életen át fenntartható. Nemcsak azt mondom el, mit csinálj, hogy jól (l)egyél, de azt is részletesen elmagyarázom, hogy az egyes élelmiszerek hogyan hatnak szervezeted működésére, hormonháztartásodra, immunrendszeredre. Segítek abban, hogy a program után hogyan táplálkozz és élj továbbra is úgy, hogy ne hízz vissza, és elkerüld a sok nő által oly jól ismert jojózást.

Olyan természetes eszközökkel, tippekkel, tanácsokkal látlak el, amelyek alkalmazásával egy egész életen át fenntartható egészséges életminőséget tudhatsz magadénak. Érteni fogod, hogyan működik a tested, hogyan reagál az elfogyasztott ételekre, mitől érzi jól magát, és mitől nem, illetve miért. Hiszem, hogy testünk képes meggyógyítani önmagát, ehhez azonban tudatossá kell válnunk, oda kell rá figyelnünk, meg kell értenünk az üzeneteit, amelyek tünetek, panaszok formájában érkeznek, majd támogatnunk kell a gyógyulásban minden lehetséges és természetes módon.

Tanulmányaim, képzéseim

  • 2004 Modern Üzleti Tudományok Főiskolája
  • 2012 Budapest University of Technology and Economics in cooperation with Jean Moulin University Lyon 3 – MBA képzés
  • 2017 Bénédict Business School Zurich – okleveles táplálkozási tanácsadó
  • 2018 Konnektív Felnőttképző Kft. – Komplementer hormonegyensúly tanácsadás továbbképzés
  • 2018 Konnektív Felnőttképző Kft. – Egészségtudatos táplálkozás továbbképzés
  • 2019 Shaw Academy – Sports Nutrition
  • 2020 Your Health Academy –  Hormonrendszer összefüggései
  • 2020 Your Health Academy – Laborleletek kiértékelése I., II.
  • 2020 Konnektív Felnőttképző Kft. – Schüssler-só alapismeretek
  • 2021 Your Health Academy – Nehézfém kivezetés
  • 2021 Ezokurzus – Funkcionális táplálkozási ismeretek tanácsadó
  • 2023 – Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar – Dietetikus alapképzés (BSc)

Rólam mondták

“Nagyon hálás vagyok a segítségedért! Már annyi mindent megpróbáltam, hogy le tudjak fogyni, de senki nem vett igazán komolyan, amikor meg sikerült lefogyni, utána visszahíztam. Amikor Rád találtam, már nem fűztem túl sok reményt az egészhez, de aztán Te megváltoztattad a véleményem az egész szakmáról. Végre valaki igazán odafigyelt rám, meghallgatta a nyűgjeimet, és ami a legfontosabb, tartós megoldást nyújtott. Meg kellett tanulnom türelmesnek lennem magammal szemben. A módszereddel lassan de biztosan elkezdtem fogyni, és sokkal jobban kezdtem érezni magam. ÉS a 12 hetes program utánra vontakozó tanácsaidnak köszönhetően is tartani tudtam a súlyomat. Az általad javasolt módszerekkel tudom, hogyan tarthatom fenn ezt a súlyt, és ha akarom, újra fogyhatok. Köszönöm!!!”

Kitti

Rólam mondták

“Két hete követem az étrendedet, és már most megtapasztaltam a pozitív hatásait! Nem puffadok, elmúlt a kellemetlen hasfeszülésem, sokkal könnyedebbnek érzem magam, és elkezdtem fogyni- a ruháimon érzem 😉 Köszönöm!”

Bea

Rólam mondták

“Úristen, annyira vágytam már valakire, aki ilyen részletességel elmagyarázza, mit miért egyek, vagy ne egyek. Nem csak egy sablon étrendet kaptam, hanem tudást, ami számomra nagyon fontos!! Köszi, hogy vagy!”

Eleonora

Rólam mondták

“Wenn du Hilfe im Bereich "gesunde Ernährung" oder "gesundes Leben" brauchst, dann bist du hier richtig! Du erhältst von Eszti das Wissen und die volle Unterstützung zum Wohlfühlen!”

Zsuzsi

Rólam mondták

“Olyan valakit kerestem, aki segítségemre lehet és együttes erővel meg tudjuk oldani a problémáimat. Nem akar gyógyszerekkel teli tömni. A probléma gyökerét akarja gyógyítani és nem csak egy felületi kezelést. Nem kell mondanom, hogy rengetegen vannak, akik közül lehet választani.Minden oldalról jól körbe rágtam. Volt már nem egy két csalódás táplálkozási tanácsadókkal. Bár még nem ismertem és még meg sem bíztam, hogy segítsen nekem, de már hónapokkal előtte felvettük a kapcsolatot. Már akkor ellátott okos tanácsokkal. Mikor eldöntöttem, hogy ő lesz, nem csalódtam! Már akkor tudtam, hogy rá mindig, bármikor számíthatok. És tényleg így volt, van! Ha épp nem úgy megy valami, nem sikerül, vagy magam alatt vagyok. Lelkesit és mindig sikerül is neki! Bár még hosszú az út amit kitűztűnk célnak de együtt megyünk tovább. Ő valóban egy nagyon empatikus, önzetlen, segítőkész ember!”

Barbi

Rólam mondták

“Pont két hónap telt el azóta, hogy megkerestelek, segíts nekem elindulni az egészségtudatos táplálkozás rögös útján... Nekem elsősorban nem a fogyás volt az elsődleges célom, inkább az egészségmerőrzés (vagy inkább visszaszerzés). De bevallom őszintén nem bánom ezt a kellemes mellékhatást, vagyis a - 8 kg ot. Három gyerek édesanyjaként, -12,10 és két évesek- bevallom magamra nem sok idő jutott, de be kellett látnom,hogy ezen változtatnom kell. Szülés és szoptatás után nemigazán rendeződtek helyükre a hormonjaim, egyik probléma hozta elő a másikat.....Ezért döntöttem úgy, hogy a segítségedet kérem. Az általad elkészített táplálkozási ajánlást követve ( ami figyelembe veszi a kisebb "nyavalyáimat" ) már igen hamar - egy hét után kezdtem érezni a pozitív változásokat a testemben. Először sokkal könnyedebbnek kezdtem magam érezni, sokkal energikusabb lettem, reggelente nem éreztem rozsdásnak minden izületem. Nem sokkal később megszűnt az állandó hasfájásom, a kéz és lábzsibbadásom és a bőröm is sokkal szebb lett. A hangulatomról nem is beszélve. Nagyon hálás vagyok a támogató segítségedért és a bátorító szavakért. ”

Renáta